Kalandozások Marokkóban

Virtuális utazás Marrakech-től az Atlasz-hegységen át, az algír határtól 55 km-re található Merzouga-ig. Nagy Réka fotóiból nyílt kiállítás a gyöngyösi campus Könyvtárában. A jelenlegi helyzetre való tekintettel az alkotó eltekintett a hagyományos értelemben vett kiállításmegnyitótól, így elmaradt a tervezett vetítéssel egybekötött élménybeszámoló is, ám a vele készített interjúban mesélt a legeurópaibb afrikai országban töltött napjairól.

Mikor jártál Marokkóban és hogyan esett a választásod erre az országra?
Már jó pár éve szemeztem az egyik utazási iroda Kalandkirándulás Marokkóban nevű programjával, de korábban nem mertem bevállalni. Végül 2019-ben győzött a kíváncsiságom az ismeretlentől való félelmem felett. Bár ez nem is a legmegfelelőbb szó rá, mert tulajdonképpen nem féltem, inkább nem tudtam, hogy mennyire vállalok azzal nagy kockázatot, ha egyedülálló nőként, egy csoport tagjaként nekivágok egy ilyen útnak. A döntés végleges meghozatala előtt két ember véleményét kértem ki. Az egyikük egy volt főiskolai tanárom, aki rengeteget utazik, különféle magazinoknak ír cikkeket és ma már saját utazási irodája is van. Úgy gondoltam, ha valaki, akkor ő biztosan hasznos tanácsokkal tud majd ellátni. A másik „interjúalanyomnak” egy volt kolléganőmet választottam, akiről tudtam, hogy élt Marrakesh-ben néhány hónapig. Az ő véleménye azért érdekelt, mert női szemüvegen keresztül látta az országot.

Tudtak hasznos tanácsokat adni?
Nagyon örülök, hogy kikértem a véleményüket, mert nagyon jó tanácsokkal láttak el. Amitől talán mindennél jobban tartottam, az az volt, hogy összeszedek egy „jó” kis gyomorvírust. Bár 100%-osan ezt nem lehet kivédeni, megtudtam, sok mindent lehet tenni annak érdekében, hogy az ember minimálisra csökkentse az esélyét. 20 országban jártam eddig életem során, Izlandot és Norvégiát leszámítva sehol nem ittam csapvizet, de mint megtudtam, ez Marokkóban nagy valószínűséggel kevés lett volna. Azt tanácsolták, hogy ne egyek nyers salátát vagy olyan gyümölcsöket, amiket meg kell mosni fogyasztás előtt – hiszen ezeket csap alá teszik. Emellett erősen ajánlott a hőkezelt ételek fogyasztása. Fogat is csak ásványvízzel szabad mosni, a vízben található baktériumok ugyanis a szájban lévő mikro-hámsérüléseken keresztül is be tudnak jutni a szervezetbe és így is meg tudnak betegíteni.
Nem csak a táplálkozással kapcsolatban kaptam jó tanácsokat. Bár Marokkóról azt mondják, hogy a legeurópaibb afrikai ország, mégsem szabad kiutazáskor azt várni, hogy olyan körülmények fognak bennünket fogadni, mint Európában. Ha például nőként nem akarjuk felhívni magunkra a férfiak figyelmét és nem szeretnénk, ha inzultálnának bennünket az utcán, akkor jobb, ha otthon hagyjuk a shortot, a miniszoknyát, a leggingset és a mélyen dekoltált felsőket.

Beszéljünk a kiállítási anyagról. Milyen tájakon jártál és mire fókuszáltál? Mit szeretnél megmutatni a képeiddel?
Akik jártak már kiállításomon, tudhatják, hogy elsősorban a természet szépségeit szoktam megörökíteni. Ez Marokkóban sem volt másként. Sokkal jobban tetszett a vidék, mint a nyüzsgő, elképesztően intenzív Marrakesh. Marokkó 4. legnagyobb városának főterére, a híres Jemma El Fna ugyanis tele van emberekkel – kígyóbűvölőkkel, hennafestőkel, árusokkal, ételes standokkal –, akik mind el akarnak adni nekünk valamit. Első nap – tőlem teljesen szokatlan módon – egy fotót se készítettem, mert nem mertem elővenni a fényképezőmet. Aztán a kint töltött napok alatt szépen fokozatosan hozzászoktam ahhoz, hogy ott ez a természetes.
De szokni kellett a közlekedést is, mert Marokkóban nem éppen európai stílusban vezetnek. Szabályok látszólag nincsenek és a felfestések is csak tájékoztató jellegűek. Két sávban jellemzően három autó áll egymás mellett a piros lámpánál, de még befurakodik néhány motoros is, amin szerintük egy család – anya, apa, 2 gyerek – kényelmesen elfér. Bukósisak természetesen szinte senkin nincs. Döbbenetes, hogy mennyire érzik egymást. Olyan helyzetek, amikből itthon már óriási dudálások, egymás felmenőinek a szidása lenne, ott meg sem üti az emberek ingerküszöbét.

Ami viszont az ország természeti szépségeit illeti, lenyűgözött a 110 méter magas Ouzoud vízesés, az UNESCO Világörökség listáján is szereplő Aït Ben Haddou ősi városa, az Atlasz-hegység, a sziklamászók paradicsoma, a Todra-szurdok és nagyon élveztem a tevegelést a Szahara dűnéi között. Mindezek mellett nem győztem gyönyörködni az elképesztően aprólékos iszlám díszítőművészet remekeiben.

Utólag hogyan tekintesz vissza a kint töltött időre? Jó döntést hoztál, amikor befizettél erre az útra?
Határozottan megérte elhagyni a komfortzónámat és felülkerekedni a kétségeimen, mert tetszett Marokkó! Ha az ember túllendül a kezdeti kultúrsokkon és felveszi a ritmust, megpróbálja nem Európát keresni benne, akkor nagyon jól fogja magát érezni – szerintem.

Hová utazol terveid szerint a legközelebb?
Az úticélról még nem döntöttem, de elég hosszú a bakancslistám. Ha kelet felé nézek, régóta érdekel Grúzia, ha dél felé indulnék, akkor Albánia lenne a cél, nyugaton a Kanári- vagy az Azori-szigetek, északon pedig a Feröer-szigetek. 2020 határozottan nem a világjárás éve volt, de bízom benne, hogy 2021-ben újra el lehet majd indulni.