Élvezzük az új perspektívából, másképp megélt pillanatokat

A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések fenekestől felfordították a gyöngyösi campus hallgatóinak, oktatóinak és nem oktató dolgozóinak életét. A gyöngyösi campus weboldalán útjára indított cikksorozat célja, hogy személyes történeteken keresztül mutassuk be, hogy ki hogyan tudott alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, mit szokott meg a legkönnyebben és mi jelent számára kihívást. Legújabb cikkünkben Dr. Réthy István főiskolai tanár mesél megváltozott hétköznapjairól és arról, hogy milyen módszerekkel igyekszik megőrizni a jókedvét a „szobafogság” ideje alatt.

Március 12-én koncerteztünk volna Szegeden a Toros Pálinka Fesztiválon az Empty Pubs-szal, de pár nappal előtte szóltak, hogy a helyzetre való tekintettel (fokozódott éppen) a rendezvényt áprilisra vagy októberre halasztják, várnak majd akkor szeretettel. Ez volt az első jel.

Március 13-án szezonzáró síelést terveztünk, s tizenkettedikén még a hotel is visszaigazolta az Alacsony Tátrában (telefonon érdeklődtem), hogy mehetünk. Még aznap délután lezárták a Szlovák határt, azaz nem mehettünk, s furcsák voltak a sípályák is üresen, ahogy a webkamerán néztük... Azon a hétvégén azon viccelődtünk, hogy azért a nappaliban felcsatolhatnánk a síléceket.

A csendes ünnepi hétvégét követően még voltak óráim az egyetemen, a csütörtöki ZH-t viszont már nem tudtam megíratni. Március 19-én bezártunk. Jöttek az üzenetek minden irányból, hogy most mi lesz.  Nyugtattam mindenkit, hogy nem állunk le, csak más forgatókönyv szerint folytatjuk a „forgatást".

Átállni számomra nem volt nehéz:
- oktatói tevékenységemben szeretem a kihívásokat, az elektronikus és on-line platformok bevetése nem jelentett gondot, azok alkalmazásának módszertana pedig napról-napra finomodik, élvezem
- lévén, hogy otthon hárman lógnak a wifin (egy gimnazista, egy egyetemista és egy középiskolai tanár), egyelőre – természetesen a tudatos társadalmi távolságtartás jegyében – az irodámból dolgozom, azaz bejárok a munkahelyemre. Itt stabil a világhálós kapcsolat, csend van és az összes erőforrásom (könyveim, asztali gépem) karnyújtásnyira
- Erdélyi gyerek lévén, aki a Ceausescu érában nőtt fel, ennél sokkal komolyabb megszorításokat éltem meg, ez nekem „semmi".

Sokat vagyok otthon, lényegesen többet, mint máskor, hiszen a hobbijaimnak ebben az időszakban máskép tudok élni.  A zenekarommal, az Empty Pubs-al nem próbálunk, pedig nagyon dolgozunk az ötödik nagylemez anyagán és születésnapi koncertet is tervezünk év végére, hiszen idén lesz 18 éves a banda. A muzsika hiányzik nagyon, s ezt úgy pótlom, hogy a repertoárból előveszek olyan dalokat, melyeknek az üzenete kapcsolható a mostani helyzethez valahogyan, s ezeket egy szál gitárral előadom a nappaliban, majd a felvételt megosztom a Facebook-on. Sokan hallgatják, látják, sok jó pillanatot szerzek így másoknak is.

Foci sincs.  Ezt családi délutáni futással váltottuk ki.  Minden délután felugrunk Mátrafüredre és futunk egy jót a friss levegőn. A lányok 3,5 kilómétert, én 4,1-et. Egy körön megyünk a patakparti parkolóból Máriácska, Ördög forrás irányban, a végén nekem van egy plusz csavar a karikában, ettől lesz a férfi verzió hosszabb. Megjegyzem, április 1-jén már a lányok is tesztelték az Apa kört és tetszett Nekik!

A tréneri hivatásom hibernál; minden rendezvényt töröltek, ami a naptáramban volt.  Érthető. Nagyon várom, hogy újra indulhassunk...

Úgy gondolom, hogy pozitív gondolkodással, fegyelmezetten hozzájárulva a helyzet kezeléséhez, emelt fővel jövünk hamarosan ki ebből. Addig pedig azt javaslom jó szívvel, hogy élvezzük az új perspektívából másképp megélt pillanatokat és feltétlenül őrizzük meg humorérzékünket! Mosolyogva, jót nevetve sokkal vagányabb talpra állni!

Hajrá, kitartást!

szöveg, fotó: Dr. Réthy István