Fleischmann Rudolf Kutatóintézet

Elérhetőség

3356 Kompolt, Fleischmann út 4.
Telefon: 36/520-400/5811
Fax: 36/489-000

Az intézet munkatársai

Terbe Tibor mb. igazgató
Dr. Tóth Szilárd egyetemi docens
Nagy Noémi Andrea mezőgazdasági asszisztens
Czékmány Mónika mezőgazdasági segédmunkás; növényápoló
Kleinné Bibók Ildikó mezőgazdasági segédmunkás, növényápoló
Lakó Sándor mezőgazdasági-erőgép vezető
Sumi Ferencné mezőgazdasági szakmunkás; növényápoló
Szuromi Józsefné mezőgazdasági segédmunkás, növényápoló
Tasi László karbantartó, rakodógép kezelő
Tóth József mezőgazdasági-erőgép vezető, műhelyvezető
Vadász Dániel mezőgazdasági-erőgép vezető


Szolgáltatások
- vetőmagtisztítás
- agrotechnológiai kísérletek kivitelezése


Kapcsolódó képzések a Gyöngyösi Károly Róbert Campuson
- Mezőgazdasági mérnöki (BSc) alapképzési szak
- Mezőgazdasági felsőoktatási szakképzés


Kutatási partnereink

Nitrogénművek Zrt. – 8105 Pétfürdő, Hősök tere 14.
Kapcsolattartó: Goda László

Agromag Kft. – 6722 Szeged, Jósika u. 13.
Kapcsolattartó: Mátrai Tibor

Agroszen Kft. – 2766 Tápiószele, Rákóczi út 84.
Kapcsolattartó: Dr. Botka Gabriella

Isterra Magyarország Kft. – 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.
Kapcsolattartó: Kökény Gábor

Isterra Közép-Európa Kft. – 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.
Kapcsolattartó: Baráth János, Bakó Attila

Phylazonit Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Nyíregyháza-Oros, Friss utca 80.
Kapcsolattartó: Vajda Sándor

Axereal Hungary Kft. – 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.
Kapcsolattartó: Nemessályi Ákos


A KUTATÓINTÉZET TÖRTÉNETE

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségébe tartozó, a kiváló búzanemesítő, Székács Elemér vezetése alatt álló Magyar Vetőmagnemesítő és Értékesítő Rt. a század 10-es éveiben terjeszkedni kívánt. Akkor még csak a Csongrád megyei Árpádhalmán volt nemesítő telepe. Felvetődött, hogy az ország más, szélsőségesebb klímájú táján is létesítsenek egy telepet. Székács javaslatára a választás a Nagy Alföld északi peremén fekvő Kompoltra esett. Ezt a telepet 1918. június 29-én alapították a gróf Károlyi Mihály hitbizományi uradalmától bérelt 24 kat. holdas frissen feltört juhlegelőn. Vezetőjéül Székács azt a Fleischmann Rudolfot hívta meg a szlavóniai Rumából, aki 33 éven át a telep vezetője, s tevékenysége új korszakot nyitott a hazai növénynemesítésben.

Kompolt a Nagy-Alföld északnyugati peremén, a Mátra déli hegyvonulata nyúlványainak déli szegélyén, Budapesttől 105 km-re északkeleti irányban, 125 m tengerszint feletti magasságban, az északi szélesség 47045’ és a keleti hosszúság 20015’ találkozási pontján fekszik, a Budapest-Miskolc vasúti fővonal és a 3 sz. főközlekedési útvonal között. Az Északi-középhegység közelsége, annak esőárnyéka és téli időjárásának zord jellege határozza meg Kompolt kedvező fekvését a növénynemesítés szempontjából. Az itt előállított fajták sokaságának nagyfokú plaszticitása, alkalmazkodóképessége, viszonylagos igénytelensége és az abiotikus stresszekkel szembeni ellenállóképessége jól igazolja ezt. A 90 év csapadékösszegeinek évi átlaga 549 mm ebből csak 309 mm jut a tenyészidőszakra. A csapadékmentes napok száma 1965-1990 között 217-272 volt. A tél zord, hótalan, ennél fogva kiváló viszonyokat nyújt az őszi vetésű növényfajok nemesítéséhez. A napsütéses órák száma 1931-1960 év átlagában 2108, a vegetációs időszakban 1528 óra. Az éves átlagos hőmérséklet kereken 10°C, a vegetációs idő alatt 17,3°C, az utolsó fagyos nap április 17, az első fagyos nap október 17-én van - sok év átlagában.

A talaj igen változatos. A legelterjedtebb típus a Mátra-bükkaljai csernozjom barna erdőtalaj, de előfordul a Tarna mentén a réti öntéstalaj és a község szélén a homokhátságokra jellemző homoktalaj is. A talaj kémhatása savanyú, 4,9-5,1 pH közötti. Az uralkodó talajtípusokon a talajvíz szintje igen mély: 11-12 m, ez még a lucernának sem elérhető vízforrás. A talajaszályt fokozza a nagy holtvíztartalom, és repedezettség, melynek következtében a víz párolgása még fokozódik. Az ilyen extrém éghajlati és talajviszonyoknak, - amelyekhez még az alacsonyabb tápanyagszint is kapcsolódott - feltételezhető, hogy szerepük volt abban, hogy a Kompoltról kikerült nemesítvények a Nagy-Alföld szélsőséges időjárási és talajviszonyai között is jól beváltak.

A nemesítő telep 1932-ig működött magántulajdonban. A nagy gazdasági világválság során az Rt. tönkrement, ekkor a tenyészanyagot és a személyzetet az állam vette át és ezt követően a telep 1950-ig Állami Növénynemesítő Telepként működött. Közben 1944-ben a háborús események során a 11 fajta tenyész- és szaporítóanyaga majdnem teljesen megsemmisült. A legnagyobb vetésterületű fajták rekonstrukciója 1951-ben fejeződött be.

1950-ben az Erzsébettéri és a Világosi állami gazdasági üzemegységeket szaporító gazdaságként Kompolthoz csatolták, s megalakult a Kompolti Kísérleti Gazdaság: mintegy 1000 kat. holdon, melynek első igazgatója (rövid ideig: 9 napig) Fleischmann Rudolf lett. Halálát követően az 1948 végén Kompoltra helyezett Lelley Jánost nevezték ki igazgatónak, aki átvette a búza- és kukoricanemesítést is, munkatársával Sarkady Zsigmonddal. 1949-ben nevezték ki a telepre Bócsa Ivánt, aki Fleischmann tanítványaként a lucerna, a kender, a baltacim és a bükköny nemesítésébe kapcsolódott be - az 1945-ben odahelyezett Vízer Jakabbal együtt. A telep személyzetét még id. Schmidt József szakalkalmazott - aki Fleischmann Rudolffal együtt kezdte a munkát 1918-ban - és ifj. Schmidt (Szendi) József szaporítási felügyelő egészítette ki. 1950-ben megszüntették a Hatvani Állami Növénynemesítő Telepet és áthelyezték a tenyészanyagát, 3 államilag elismert fajtáját és növénynemesítőjét, Mórász Sándort Kompoltra.
 
A Nemesítő Telep vállalatként működött - Kísérleti Gazdaság formájában - 1955-ig, amikor is az FM létrehozta a tájintézeti hálózatát. Ekkor alakult át - a nevében is tájintézetet tükröző - Északkelet Magyarországi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetté. Ez évben jött létre az intézeten belül - Mórász Sándor vezetésével - a Növénytermesztési Osztály, amelynek munkatársai már 1953-tól talajerő-gazdálkodási kérdésekkel kezdtek el foglalkozni az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetével karöltve. 1955-ben bekapcsolódott ebbe a munkába Pekáry Károly, aki trágyázási tartamkísérleteivel megvetette az alapjait az Intézet azóta széles körben ismertté vált ilyen irányú kutatásainak, ill. eredményeinek. Még 1957-ben alakult meg az üzemgazdasági kutatócsoport, amelyből 1965-ben a Termelésfejlesztési Osztály jött létre Barta Ferenc irányítása alatt. A kutatóintézet részleges átszervezése kapcsán 1962-ben áttették a szegedi GKI-hez a kompolti búza- és kukoricanemesítést és Lelley János igazgató is követte e témákat Szegedre. Helyette Szalai György került az igazgatói székbe, aki 1988-ig dolgozott e beosztásban.

1962-től az intézet szendrői Hegyvidéki Kutatócsoportjában - Sipos András irányításával - szántóföldi és talajvédelmi kísérleteket folytattak, Tóth Sebestyén pedig tájgazdálkodási elemzésekbe kezdett, illetve a talajvédelmi gazdálkodási rendszerek üzemi kihatásainak vizsgálatát indította el.

1963-ban az Északi-középhegység Heves-Borsodi dombsági területeinek agrotechnikai igénye hívta létre Putnokon az intézet Talajvédelmi Kutatócsoportját Krisztián József vezetésével. Ez a csoport a lejtősterületi szántóföldi és gyeptermesztés speciális agrotechnikai, vetésforgós, talajborítottsági, trágyázási- és meszezési kérdéseivel volt hivatva foglalkozni. E kutatócsoport életre hívásának indokoltságát mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy közel 35 éve fennáll és eredményeit az érdekelt szakemberek számon tartják és idézik. 1974-től vezetője Kadlicskó Béla. 1974-ben a kutatócsoport osztállyá szerveződött (vezetője 1974-től 1996-ig Krisztián József volt. 1965-ben kezdődött az Intézetben az őszi árpa nemesítés Szalai György és Mórász Sándor együttműködésével. 1968-ban kibővült az intézeti szervezet és feladatköre a Termésbecslési Osztállyal (Vinczeffy Imre), amelynek elsődleges feladata a gabonafélék termésbecslésének módszertani kutatása lett.

A viszonylag hosszú ideig - közel másfél évtizedig - tájintézeti szervezet 1970-ben átalakult Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutatóintézetté, és egyben kialakult a véglegesnek mondható profilja is. Az újonnan alakult országos kutatási programok keretében az Intézet megkapta "Az évelő pillangósvirágú szántóföldi takarmánynövények nemesítésének és termesztésének komplex kutatása" országos kutatási program vezetését. Megalakult a Pillangós Nemesítési Osztály és a Rostnövények Nemesítési Osztálya. Előbbi magában foglalta a martonvásári Kutatóintézetben időközben megszűnt lucernanemesítés tenyészanyagát és Bőjtös Zoltán vezetésével a tudományos személyzetet is. "A talajvédelem komplex kutatása" c. program vezetésével a MÉM Tudományos Kutatási Főosztálya szintén az Intézetet bízta meg. A program vezetője Hegyi Géza, a titkára pedig Tóth Sebestyén lett, aki az ökonómiai és gépesítési témák felelőse is volt.

Újabb másfél évtized után, 1976-ban az FM rendeletére az Intézetet - kari jogállással - a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez csatolták. Feladatai és szervezete változatlan maradt és megőrizte viszonylag nagyfokú önállóságát. 1988-ban Fehér Alajos lett az Intézet igazgatója. Vezetése alatt - kisebb szervezeti változásoktól eltekintve - a Tájkutatási és Ökonómiai Osztály erősödött meg és egészült ki új, időszerű témákkal. Az osztály vezetését Tóth Sebestyén látta el 1997-ig. 1998-ban az osztály neve Regionális Agrárkutatások Osztálya lett, vezetője pedig Fehér Alajos főigazgatói teendőinek ellátása mellett.

1998-1999. között a kutatási témák szakmai és pénzügyi önállósága jelentősen megnövekedett. A munkatársak tudományos képzettsége, idegen nyelvismerete jól regisztrálhatóan bővült. Többen rendszeres részesei az egyetemi oktatásnak.

2000. június 22-től az intézet a SZIE Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Karához (a későbbi Károly Róbert Főiskolához) került, majd 2016. júliusától 4 éven keresztül az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus részeként működött. 2020. augusztus 1-től a gyöngyösi campus, így a Fleischmann Rudolf Kutatóintézet is újra visszakerült a Szent István Egyetemhez.

A korábban indított növénynemesítési, agrotechnikai, tápanyag-gazdálkodási, biotermesztési kutatások folytatódnak. Az intézeti alapfeladatok; a fajtafenntartás, a keresettebb növényfajoknál a nemesítési munka folytatódik. Az árpanemesítésben a legintenzívebb a kutatás. Ennek nem csupán a kedvező tájadottságok adnak alapot, de eredményes pályázatok, a mikromalátázás bevezetése, korai generációkban a sörárpa minőségének vizsgálata. A fiatalítás itt hozza meg a kutatási munka gyümölcsét, a publikációt, szaktanácsadást és új, jobb fajtákat. Az egyéb növényeknél változást, arányokat, az eredményesség, pályázati támogatások, kapcsolatok szabnak meg. Legnagyobb veszélyt a vetőmagforgalom csökkenése, a kisebb licencdíj volumen és az egész szakmát sújtó, a növénynemesítés szerepét, mikéntjét megítélő tisztázatlanságok okozzák. A környezetünkért nem csak felelősséget érzünk, de tenni is igyekszünk. Intézetünkben biokísérleteket folytatunk, biovetőmagot állítottunk elő és komolyan vesszük régi fajtáink szerepét, felhasználhatóságuk kérdését, mikéntjét. Ezeket egy az egyben nem lehet használni, termeszteni, de azt a sok kedvező tulajdonságot, amit neves eleink létrehoztak nem hagyjuk eltűnni.


FLEISCHMANN RUDOLF MUNKÁSSÁGA

Intézetünk korábbi életében és történetében Fleischmann Rudolf tevékenysége különleges fejezetet foglal el. Kompolti működése nemcsak a Nemesítő Telep és a későbbi kutatóintézet szempontjából volt mérföldkő, hanem bizonyos tekintetben befolyásolta az egész magyar növénynemesítés fejlődését, tudományos alapokra helyezését. Ezért is tekintette a hazai növénynemesítés őt az első olyan nemesítőnek, aki szakítva az empíriával, a genetika, a növényélet- és a kórtan, a korszerű kísérleti technika és metodika, a biometria, az agrometeorológia mint akkoriban kibontakozó tudományok eredményeire és módszereire alapozta növénynemesítői tevékenységét. Nem véletlen tehát, hogy Intézetünk fennállásának 50. évfordulója alkalmával, a felettes szervek hozzájárultak a nevéről elnevezett emlékplakett alapításához, a kiváló növénynemesítői teljesítmény elismeréseként. Napjainkban a Fleischmann Rudolf nevével fémjelzett Díj a hazai növénytermesztés és növénynemesítés terén kiemelkedő értékű gyakorlati és elméleti munkát végzők tevékenységének elismeréséül az agrárminiszter által adományozható szakmai elismerés.


Fleischmann Rudolf 
(1879-1950)

Fleischmann Rudolf 1918 és 1950 között élt Kompolton és ezalatt végig aktívan dolgozott. 33 éves munkássága során 12 államilag törzskönyvezett, illetve elismert fajtát nemesített, amelyek közül az F-481 búza és az F-kukorica a milliós kat. hold nagyságrendű vetésterületet is elérte. Fajtáit általában az extenzív jelleg, a tápanyaggal, talajjal szembeni igénytelenség jellemezte. Az F-481 búzáját sziki búzának is nevezték, mert a legjobban tűrte a sziket. Kiváló regenerálódóképesség, bokrosodás, szárazságtűrés, sarjkalász-képzés, minőségi, de gyenge szár voltak a jellemzői. Ugyanez mondható el más tekintetben mindkét kukorica fajtájáról. Zab fajtája minden rekordot megdöntött, közel 50 évig volt köztermesztésben. Bár akkoriban a fajtaváltás nem volt olyan gyors, mint napjainkban, ez a 4 és fél évtized példátlan hosszú időszak egy fajta életében.

Már korán felismerte a beltartalom, a minőség fontosságát a nemesítésben. Fleischmann fajtáinak mindegyike rendelkezett valamilyen különleges, a többitől megkülönböztethető jellemzővel. A búzája sziktűrő, a lenje máig sem felülmúlt minőségű, a kendere rostban gazdag, a babja könnyen fővő, a bükkönye szőrtelen, stb. volt.

Államilag elismert és részben törzskönyvezett (az elismerésnél magasabb fokozat) fajtái az alábbiak voltak:

F-481 őszi búza államilag törzskönyvezve
F. rozs, államilag elismerve
F. zab, államilag törzskönyvezve
F. korai sárga lófogú kukorica, államilag törzskönyvezve
F. Mezőhegyesi lófogú kukorica, államilag törzskönyvezve
F.kender, államilag elismerve
F.len, államilag elismerve
F.perzsa baltacim, államilag elismerve
F. simabükköny, államilag elismerve
F. fehér gyöngybab, államilag elismerve
F. lucerna, államilag feltételesen elismerve
F. taréjos búzafű, államilag feltételesen elismerve

E fajták közül 1952-ben megújították állami elismerését a búzának, a két kukoricának, a zabnak, rozsnak és a simabükkönyének. A többi fajtája kiindulási anyagul szolgált újabb korszerűsített - Kompolti - elnevezésű fajták nemesítéséhez (kender, baltacim, gyöngybab, taréjos búzafű). Gabonafajtái - főleg a háború utáni alacsony színvonalú agrotechnika, tápanyaghiány, stb. jellemezte viszonyok közepette - az 50-es és 60-as években érték el vetésterületük csúcspontját és éppen a kisparaszti gazdálkodás legnehezebb éveiben segítették át növénytermesztésünket a mélyponton.

A növénynemesítés számos fejezetében tekinthető úttörőnek. Az 1930-as években elsőnek foglalkozott beltenyésztéses hibridkukoricák előállításával, de ehhez a közgazdasági és egyéb feltételek nem voltak akkor még adottak. Ugyancsak elsőnek állított elő fajtahibrid kukoricákat, melynek általa kipróbált kombinációiból - már halála után - Berzsenyi Janosits átfogó munkássága nyomán került állami elismerésre az Óvári 1-es és Óvári 5-ös hibrid. Ő kezdeményezte az első triticale előállítására irányuló keresztezéseket, a "viharbúzát" és ugyancsak ő indította be először az akácnak a nemesítését. Fajtaheterózis kenderrel is ő foglalkozott először Európában és ennek kapcsán ő dolgozta ki az ehhez szükséges technikát, a fotoperiódusos kezelést, tisztázva a különböző fajták fotoperiodikus igényét. Technikai, metodikai újításainak se szeri, se száma. Tudatos, rendszeres kutatói elhivatottságát bizonyítja publikációinak nagy száma (206), amelyek magyar, német és szerb-horvát nyelven jelentek meg.

Munkásságát kezdetben külföldön ismerték el. A bécsi Hochschule für Bodenkultur 1937-ben tiszteletbeli doktorrá fogadta; nem kisebb ember javasolta erre a megtiszteltetésre, mint Erich Tchermak von Seyssenegg, a Mendel törvények egyik újra-felfedezője. Ennek hatására a hazai vezető körök is kitüntették a magyar királyi gazdasági főtanácsos címmel. Sajnos az Akadémia nem fogadta tagjául és első Kossuth-díjjal sem tüntették ki, pedig haláláig erre még lett volna lehetőség.

Ő volt az első nemesítő itthon, aki igen nagy figyelmet fordított a külföldi kapcsolatokra és ezért igen széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkezett Németországtól Törökországig, Svédországtól Hollandiáig, de igen jó kapcsolatai voltak a Szovjetunióval, Romániával és Jugoszláviával is. E két utóbbi országban az F-kukoricát és az F-kendert termesztették honosított fajtaként.
 

Fleischmann érdeme, hogy "nagykorúsította" a növénynemesítést hazánkban, ő tette tudománnyá, közmegbecsülésnek örvendő tevékenységgé, erkölcsi, társadalmi és anyagi téren egyaránt. Ő volt az első önálló, főhivatású, egyéb foglalkozás alól mentesített, kizárólag a szakmájának élő növénynemesítő. Elődei és kollégáinak zöme még elsősorban termelésirányítók voltak (jószágigazgatók, jószágfelügyelők, főintézők) és csak mellékesen, jó esetben másodlagosan foglalkoztak növénynemesítéssel.

Életművéhez tartozik az is, hogy iskolát alapított. Mint az állami növénynemesítő telepek megbízott szakmai felügyelője több nemesítő telep életre hívásában működött közre és választotta ki vezetőiket, akiket bevezetett a növénynemesítés tudományába és művészetébe. (Vallotta ugyanis, hogy a növénynemesítés egy olyan inventív-intuitív készséget igénylő tudomány, amely nagyon közel áll a művészethez is, úgynevezett "paraművészeti" tevékenység.

Tanítványai voltak Vezekényi Ernő, a bödönháti, később karcagi nemesítő telep, Udvaros Károly, a fertődi (eszterházai) nemesítő telep, Szüllő Ferenc, a mezőhegyesi-bánkúti nemesítő telep vezetője, Frank Tivadar (a később Amerikába szakadt kiváló nemesítő) és a háború után legfiatalabb tanítványa és utolsó munkatársa Bócsa Iván.


Fleischmann Rudolf mellszobor a Károly Róbert Campus aulájában

Fleischmann munkássága a magyar növénynemesítésben korszakalkotó volt. Személyében ma a tudományosság bevonulását és meghonosítását ünnepeljük a növénynemesítés gyakorlatában. Fajtái évtizedeken keresztül növelték a termésátlagokat és évről-évre megszámlálhatatlan milliókat hoztak a nemzetgazdaságnak. Ma már világosan látjuk Fleischmann maradandó életművét teljes nagyságában és gazdagságában. A magyar mezőgazdaság kutatásában és fejlesztésében betöltött szerepét tárgyilagosan értékelve nem kétséges, hogy neve bevonult a magyar mezőgazdaság panteonjába és végérvényesen csatlakozott nagyjaink: Tessedik, Nagyváthy, Mokry, Cserháti, Székács és Baross feledhetetlen nevéhez.

Fleischmann Mária

Fleischmann Mária 1938-tól segítette a szinte teljesen vak apja munkáját, ő olvasta fel számára a szakmai irodalmat, ő tartotta meg előadásait is. Édesapja halála után, 1951-ben, a kutatóintézetben köztisztviselői állást ajánlottak fel neki, de Mimike ezt nem tudta vállalni, mert akadályozta volna a több éven át megszokott misére járásban és a munkahelyen való pontos megjelenésben. Így a gondnoksági brigádban kapott fizikai munkát.


Fleischmann Mária
(1912-2005)

A munka mellett mindig tanított. 1955-ben adminisztrátorként folytatta munkáját a könyvelésen. Onnan a növénynemesítőkhöz, az üvegházba került, ahol elsősorban fordítói tevékenységével segítette a kutatók munkáját. Nyugdíjazását követően Mimike fő tevékenységi területe a jótékonyság, az emberi kapcsolatok ápolása, az idegen nyelvtudás tökéletesítése és a nyelvet tanulni szándékozók támogatása volt nyelvóraadással. A gyermekváros lakóit is támogatta felső ruházati cikkek rendszeres ajándékozásával. Lakása több helyiségét a helyi Öregek Otthona számára engedte át.
A kutatóintézet mély tisztelettel őrzi Fleischmann Rudolf és Fleischmann Mária munkásságát és emlékét.