Bemutatkozik a Szőlész-borász szak

A szőlőtermesztés és bortermelés évszázadok óta része az emberiség történetének és kultúrájának. A szőlészet és borászat a természet és az emberi tudás erejét ötvözi. A Mátrai Borvidéken évszázados hagyományai vannak ezeknek a szakterületeknek, így hallgatóink korszerű gyakorlati és naprakész elméleti ismereteket egyaránt elsajátíthatnak a képzési idő alatt. Soron következő cikkünkben a Szent István Egyetem Károly Róbert Karán induló Szőlész-borász felsőoktatás szakképzést mutatjuk be. A képzés megismerésében Dr. Kaprinyák Tünde, adjunktus, szakfelelős, valamint Tóth Ádám végzős hallgató segít.

Képzési szintek: felsőoktatási szakképzés
Képzési idő: 4 félév

A szőlészet és a borászat komoly tradíciókkal bíró szakterület. A képzés már csak emiatt is összetett, hiszen az oktatóknak szem előtt kell tartaniuk bizonyos hagyományokat, ám az is fontos, hogy az átadott tudás megfeleljen a XXI. század elvárásainak. Mi mindent tanulnak a Szőlész-borász szakos hallgatók?
Kaprinyák Tünde: A hagyományokra épülő, történelmi múlttal rendelkező Mátrai Borvidék hazánk második legnagyobb borvidéke, ezért a megye központján kívül elhelyezkedő településeken élők számára a szőlő termesztése és a bor készítése tradicionális múltra tekint vissza. A hosszú időn át kialakuló tudást megőrizve kell hallgatóink számára átadni az új ismereteket a gyöngyösi Károly Róbert Karon.

A szőlészetet és borászatot megalapozó természettudományos és műszaki alapismeretek mellett a szakma gazdaságtudományi alapjairól is tanulhatnak hallgatóink. A hazai és világfajták jellemzőinek megismerésén túl a szőlőtermesztési és bortermelési folyamatok technológiai alapjainak ismeretei, a szőlő növényvédelmének alapjai, a borok érzékszervi bírálata, a bormarketing alapjai, a borok minőségét és stílusát befolyásoló technológiai háttér egyaránt a képzési tanterv anyagát képezi. A negyedik szemeszter egy féléves szakmai gyakorlat, amit tangazdaságunkban vagy egy külsős, szőlészettel, borászattal foglalkozó vállalkozásnál kell letölteniük a hallgatóknak.

Kik számára ideális választás a Szőlész-borász felsőoktatási szakképzés? Van szükség például valamilyen előképzettségre?
K. T.: A felvételi követelményekben leírtakon túl külön előképzettség nem szükséges. Jelenlegi és végzett hallgatóink között többen, már saját családi gazdaságot működtetnek. Számukra főként az elméleti és a gyakorlati tudás bővítése, valamint a végzettség megszerzése a cél. Azon hallgatók, akik előzetes ismeret nélkül indulnak a képzésben, minden tudást megkapnak, ami ahhoz szükséges, hogy képesek legyenek a végzettség birtokában önálló gazdaságot létrehozni, vagy elhelyezkedni ezen a területen. A környék borászai közül többen nálunk szereztek képesítést és nyitottak hallgatóink számára gyakorlati lehetőséget biztosítani.
Az öntevékeny köreink közé tartozó Bor Klub hallgatói igény esetén pincénkben, meghívott borászok által borkóstolókat szervez szorgalmi időszakban, vagy mi látogatunk el hallgatókkal borászatokhoz.

Jellemzően milyen pozíciókat töltenek be végzett hallgatók?
K. T.: A végzettség megszerzését követően saját vagy más tulajdonában lévő szőlőültetvény, borászat létrehozására, hatékony működtetésére válnak alkalmassá hallgatóink. Az egyes termesztéstechnológiai munkaműveletek megszervezése, végrehajtása mellett a szőlészeti és a borászati technológia alkalmazásában is elegendő ismerettel rendelkező szőlész-borász asszisztensek lesznek. Arra is van lehetőség, hogy diplomát adó képzésen, például a Kertészmérnöki (BSc) alapképzési szakon folytassák tanulmányaikat.

 

Miért döntöttél úgy, hogy ezt a szakot választod?
Tóth Ádám: Többet szerettem volna tudni erről a területről. Így nem volt kérdés, hogy ezt a szakot választom és persze nagyon vonzott az is, hogy egy olyan gyümölcsről tanulhatok, amely a világ összes illatát és ízét képes megmutatni egyetlen pohár borban. Családunknak van pár hektár szőlője Tokaj hegyalján, Mádon, amelyben elég sokat tevékenykedtem már a középiskolás éveim alatt, illetve dolgoztam egy helyi borászatnál is. Így a szőlészetre és a borászatra is volt némi rálátásom. A felsőoktatási szakképzés elvégzésével szerettem volna nagyobb tudásra szert tenni annak érdekében, hogy a jövőben elindíthassak egy családi pincészetet. Manapság egy divatos szakma a borászat, ami egy nagyon változatos összetett feladatot foglal magába. Egy elképzelést és egy évjáratot mutatunk be minden borral, amely kitett az időjárás viszontagságának is.

Beváltotta a képzés a hozzá fűzött reményeidet?
T. Á.: Teljes mértékben. Ez egy nagyon gyakorlatias képzés. Az oktatók a kurzusok anyagain túl a saját tapasztalatukat is megosztották velünk. Ennek köszönhetően nagyon jó kapcsolat alakult ki. Kiváló hangulatú, interaktív órákon vehettem részt, mely során kíváncsiak voltak a véleményünkre és arra is, hogy hogyan látunk egy adott kérdést, vagy hogy milyen megoldást javasolnánk különféle problémákra. Emellett nagyon sok, az egyetem által szervezett programon vettem részt egy kiváló közösségben. Szerettem volna megélni az elém kerülő lehetőségeket és nem a kollégiumban a négy fal között eltölteni a mindennapokat.

Mik a terveid a végzést követő időszakra?
T. Á.: A képzés utolsó felében sikerült elindítani a családi borászatot, így a megszerzett tudást használva építem a pincészetet. Nem egy sétagalopp, főleg ebben az időszakban, de a családban mindenki segít, ahogy tud. Emellett folyamatosan gyűjtöm a tapasztalatokat. Egy nagyszerű, magas minőségre törekvő borászatnál töltöttem a gyakorlatomat Mádon, ahol később sikerült is elhelyezkednem. Egy kiváló csapat tagja lehetek, így rengeteg időt töltök itt. Későbbi terveim között szerepel, hogy tovább képezzem magam, folytassam a tanulmányaimat annak érdekében, hogy még alaposabb tudásra tegyek szert.

A Szőlész-borász felsőoktatási szakképzésről további információk ITT találhatók.