11 napja itthon

Bár az országos, sőt a világsajtó is hetek óta a koronavírustól volt hangos, én akkor kezdtem el felfogni, hogy mi is történik körülöttünk, amikor az első intézkedések egyikeként március 12-én bejelentették, hogy az egyetemi oktatás határozatlan ideig kizárólag távoktatás formájában folyhat.

Ezt követően az élet minden tervünket felülírta. Lesöpörte az asztalról a hetekre előre összeállított menetrendet és elénk dobta a saját forgatókönyvét. PR és kommunikációs ügyintézőként az átlagos hétköznapoktól eltérően már nem az egyetemi rendezvényekről írtam cikkeket, vagy küldtem meghívókat. Az elsődleges feladatom – a PR csoport tagjaihoz hasonlóan – nekem is az lett, hogy tájékoztassam a hallgatókat, az oktatókat, a kollégákat és a sajtót az egyetem Járványügyi Munkabizottsága által összeállított intézkedési tervekről, utasításokról és rendkívüli közleményekről. Emellett el kellett kezdenünk sorra elhalasztani a gyöngyösi campusra szervezett kiállításokat, programokat, előadásokat.
Újabb mérföldkő volt a személyes történetemben, amikor március 17-én megkaptam a főnökömtől a távmunkát elrendelő e-mailt. Azóta itthon töltöm a napjaim nagy részét és amellett, hogy munkaidőben teszem a dolgomat, a szabadidőmet is megpróbálom tartalmasan eltölteni.

Legyen napirend!
Egy pszichológussal készített interjúban hallottam, hogy a jelenlegihez hasonló helyzetekben nagyon sokat számít, hogy az ember ne céltalanul élje a mindennapjait. Ezért nekem is van napirendem. A hétköznapokon minden reggel időben kelek, hiszen „be kell érnem dolgozni”. Munka után, ha az időjárás engedi, elviszem a kutyámat az erdőbe – távol mindenkitől –, ami neki óriási öröm, nekem pedig egy kis szabad levegőn végzett testmozgás. Az esti program változó. Vagy társasjátékozunk a családdal, vagy olvasok, vagy tv-t nézek.

Testmozgás
Gyerekkorom óta nagyon komoly szerepet játszik az életemben a sport. Nagyon szeretem a tavaszt, mert ilyenkor már elő lehet venni a biciklit. Sajnos tisztán látszik, hogy a kialakult helyzet miatt az idei bringás szezon rövidebb lesz, mint az eddigiek voltak. Arra viszont figyelek, hogy az itthon töltött időszak alatt se lustuljak el, minimum heti 3 alkalommal edzek. Kiválasztom valamelyik kedvenc zenekarom, vagy DJ-m egy koncertfelvételét a Youtube-on, spinnerre pattanok és bulizok egy nagyot.

Fotós kihívás
A távmunkával töltött első napom estéjén eszembe jutott egy fotós kihívás – ugyanis a kerékpározás mellett ez a másik hobbim. Gyerekkoromban nagy Kinderfigura-gyűjtők voltunk testvéremmel, több kézzel festett sorozatot sikerült hiánytalanul összegyűjtenünk. Szerencsére ezeket nem dobtuk ki, vagy ajándékoztuk el, így ők a fotóalanyaim. Minden nap posztolok egy képet valamelyik figuráról, egy rövid humoros történet kíséretében. Célom egyrészt, hogy lekössem a „szobafogság” óta tomboló kreativitásomat, másrészt az, hogy mosolyt csaljak a barátaim, ismerőseim arcára.

Fontos a nevetés
Alapvetően egy optimista, vidám embernek tartom magam és ezt igyekszem megőrizni a jelenlegi helyzetben is. Bevallom, hogy nem vagyok hajlandó napi száz, a koronavírussal foglalkozó cikket elolvasni, mert nem akarom óráról órára pontosan tudni, hogy hány beteg van, hányan haltak meg stb. A fontosabb információkat természetesen minden nap begyűjtöm, de nem hagyom, hogy ez a téma uralja a napjaimat. Helyette igyekszem nagyon sokat nevetni és mosolyogni, amiben szerencsére a barátaim is partnerek.

Társas kapcsolatok
Egyik oldalról a társas kapcsolataink a legnagyobb elszenvedői a járvány kapcsán bevezetett korlátozásoknak. A másik oldalról viszont a modern technológiának köszönhetően számos lehetőségünk van elszigeteltségünkben is kapcsolódni egymáshoz. Természetesen egy baráti ölelést, vagy egy, a nagyszüleimtől kapott puszit nem képes pótolni egy telefonhívás. Mindezektől függetlenül azt gondolom, hogy ez a helyzet képes arra, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket. Legyen szó családtagokról, barátokról, vagy szomszédokról. Persze, én is találkoztam az elmúlt hetekben negatív példákkal, önző, vagy türelmetlen emberekkel, én azonban jobban szeretem a pozitív dolgokat észrevenni és kiemelni. Például az este 8-kor az egészségügyi dolgozók munkáját tapssal megköszönő emberekét. Fontosnak tartom, hogy ha személyesen is van rá módunk, köszönjük meg a postásoknak, futároknak, sofőröknek, tanároknak (és még hosszasan sorolhatnám), hogy dolgoznak. Nekünk csak néhány mondat, néhány másodperc, nekik azonban az egész napjukat bearanyozhatjuk vele.

Nincsenek véletlenek
Az életem minden területén vallom, hogy nincsenek véletlenek. Abban is hiszek, hogy a nehézségeket tanító célzattal kapjuk. Biztos vagyok benne, hogy az emberiség egy óriási előadóba lett most beültetve annak érdekében, hogy a látottak alapján átgondolja egy kicsit a hogyan továbbot.

Jó pár évvel ezelőtt olvastam el a Dalai Láma, A boldogság művészete felfordult világunkban című könyvét. Abban találtam egy kérdéssort azzal kapcsolatban, hogyan értelmezzük újra a bennünket érő negatív történéseket. Azonnal kiírtam magamnak az 5 kérdést egy kis papírra, és azóta minden egyes alkalommal előveszem, amikor valamilyen nehézséggel találom szembe magamat. Nekem már számtalanszor bevált. Ha gondoljátok, próbáljátok ki:

- Tanultál valami újat/hasznosat a tapasztalatból?
- Találkoztál ennek kapcsán olyan emberrel, aki azóta is valamilyért jelentős szerepet játszik az életetekben?
- Fejlődtél az élmény által?
- Történtek az esemény hatására jelentős változások az életedben?
- Teremtett új lehetőségeket ez az élmény?

Én a jelenlegi helyzetben el se teszem az iránymutatómat annak érdekében, hogy mindig szem előtt lehessen. Természetesen, ha valaki nem tud a fenti módszerrel azonosulni, azzal sincs semmi baj, hiszen nem vagyunk egyformák. Azt kívánom, hogy mindannyian találjátok meg mind emberi, mind szellemi síkon a fogódzókat ebben a közel sem egyszerű helyzetben. Legyetek hálásak az élet apró dolgaiért, mosolyogjatok, nevessetek sokat, köszönjétek meg szeretteiteknek, barátaitoknak, hogy jóban-rosszban számíthattok rájuk és ne feledjétek Herakleitosz szavait: „Semmi sem állandó, csak maga a változás”. Szóval kitartás, fel a fejjel, egyszer ennek is vége lesz!

portré: Balogh Tibor

szöveg, fotók: Nagy Réka