Egyszer ez is elmúlik

Március közepén tapasztalta meg életében először testközelből a távmunka pozitív és negatív oldalait Kovács Lívia. A Gyöngyösi Károly Róbert Campus pénzügyi ügyintézője néhány kollégájához hasonlóan teljesen nem vonulhatott vissza, heti 2-3 alkalommal ügyeletet lát el az intézmény falain belül. Munkája mellett első diplomája megszerzésére készül, vagyis néhány hete még gőzerővel szakdolgozatot írt, jelenleg pedig záróvizsga tételeket dolgoz ki. A vele készített beszélgetésben elmesélte, milyen módszerekkel igyekszik megőrizni a jókedvét ebben a megváltozott időszakban.

Mi fán terem a home office?
Bár jelentős dolgok is változtak az életemben, most csak a munkáról beszélnék. Idén márciusban én is megtudtam, mi fán is terem az a bizonyos „home office”, amely pár hónappal ezelőtt még igen ismeretlen dolognak számított. Már, ami a tapasztalati részét illeti. Mostanra pedig úgy vélem, a mindennapi beszélgetéseink alapvető szófordulatai közé fúrta be magát ez a két szó. Persze csak szigorúan a „koronavírus” után. A technikának, azon túlmenően campusunk kiváló informatikus kollégájának köszönhetően és a munkaköröm sajátosságából fakadóan gördülékenyen folyik az otthoni munkavégzés. Viszont nagyon hiányoznak a munkatársak, a jóízű beszélgetések, a csapatmunkából származó örömök, a reggeli kávézások és a nagy nevetések. Nem tudnék kiemelni könnyű vagy épp nehéz dolgokat, amelyeket meg kellett szoknom. Nem is tervezek hosszú távra berendezkedni erre az életmódra. Az a kérdés viszont megfogalmazódott bennem: vajon hogyan folytatjuk a továbbiakban, ha véget ér ez az egész?

Az egyik szobából átrobogok a másikba…
Kezdem a jól ismert Beatrice nóta első részével: 8 óra munka. Egészen pontosan 8 és fél. Változatlanul végzem a feladataimat, hiszen az élet nem állt meg, csak valamelyest átalakult. Ennek megfelelően igyekszem munkámmal az egyetemet a továbbiakban is szolgálni, kollegáimmal, bár közvetett módon, de most is hatékonyan együttműködni. A nap hátralévő részében pihenek, és nyilván alig várom a következő munkanapot. J Na meg a hosszú „utazást”, mialatt egyik szobából átrobogok a másikba, az újonnan kinevezett munkaállomásomra.

Töltődés a természetben
Hétvégente sokat túrázok, biciklizek, próbálok felépíteni egyfajta biztonságtudatot magamban. Természetesen szigorúan egyedül és olyan helyeken, ahol jól tudom: csak én fordulok majd meg. Tudod, vannak ilyen kis extra titkos helyeim. Majd ha véget ér ez az egész, (lám, már megint ezzel jövök) akkor mutatok neked párat. Emellett a bizonyára sokunk számára ismerős történet tanulsága lebeg a szemem előtt, amely a hercegnőről, a gyűrűről és a hindu bölcsről szól. Folyton ebbe az egy szóba kapaszkodok, ha elveszek a kialakult helyzet sűrűjében: elmúlik.

Az első dolog, amit megteszek, miután feloldják a #MaradjOtthont
Amennyiben tényleg megszűnik a veszély, és minden korlátozás feloldódik, szervezek egy hatalmas családi összejövetelt, ahol megünnepeljük az összes születésnapot, névnapot, évfordulót, ami eddig ugye elmaradt. Meg úgy egyáltalán: az életet!

Üzenet Nektek, akik olvassátok ezt a cikket.
Nézzenek oda, megint csak ismétlem önmagam: „ELMÚLIK!”

szöveg: Kovács Lívia, Nagy Réka
fotó: Kovács Lívia