A gyomirtó szerek jolly jokere, a glifozát tényleg mindent visz?

Haszonnövényeink és állataink védelme érdekében jelenleg globálisan 3 millió tonna peszticidet használunk fel évente. Magyarországon 2018-ban a legutolsó szerforgalmi jelentés alapján 26,5 ezer tonna növényvédő szer került forgalomba, melyek 40%-a gyomirtó, 27%-a gombaölő, 16%-a talajfertőtlenítő, 8%-a rovarölő szer volt. Az intenzív felhasználás következményeként azonban az élelmiszer-alapanyagokon és késztermékeken kívül az Északi-sarkvidéktől az Antarktiszig gyakorlatilag minden környezeti elemből kimutathatók szermaradványok, melyeknek a humán- és környezetegészségügyi hosszú távú hatásai gyakran ismeretlenek.

A növényvédő szerek engedélyezése ugyan rendkívül bonyolult és alapos folyamat, mely során egy hatóanyagnak számtalan kritériumnak kell megfelelnie, a különböző kutatási módszerek fejlődésével párhuzamosan mégis több, korábban relatíve ártalmatlannak ítélt vegyület esetében derül fény arra, hogy a nem célszervezetekre nézve káros biológiai hatásokat gyakorol. Ez különösen jelentős a krónikus toxicitás esetében, hiszen a növényvédőszer-maradványok gyakran csak kis koncentrációban, ám huzamos ideig vannak jelen a környezetben, ezáltal hosszú távú kitettséget jelentenek az ökoszisztéma elemeire nézve.

A Szent István Egyetemen már több mint egy évtizede zajlik intenzív kutatómunka az egyes peszticid hatóanyagok és készítmények ökotoxikológiai hatásainak komplex vizsgálatára a Dr. Kriszt Balázs egyetemi docens által irányított két kutatóhelyen, a Regionális Egyetemi Tudásközpontban és a Környezetvédelmi és Környezetbiztonsági Tanszéken.

A kutatócsoport legutóbbi rangos közleménye a világon jelenleg legnagyobb mennyiségben forgalmazott és felhasznált, társadalmilag és tudományosan is rendkívül megosztó gyomirtó szer hatóanyagot, a glifozátot tartalmazó készítmények biológiai hatásmérésének eredményeit mutatja be. Ezen belül a kutatók az akut és krónikus sejttoxicitást és a direkt hormonhatást elemezték prokarióta- és eukarióta alapú tesztrendszerekkel a glifozát hatóanyag, valamint 13 glifozát-tartalmú növényvédőszer-készítmény esetében. A vizsgált készítmények közül jelenleg 11 rendelkezik felhasználási engedéllyel Magyarországon, melyek mind a III. forgalmi kategóriába tartoznak, azaz 18 éves kor felett bárki számára szabadon megvásárolhatók és alkalmazhatók saját célra.

Direkt ösztrogénhatás mérésére alkalmazott Saccharomyces cerevisiae BLYES törzs sematikus ábrája (Sanseverino et al. 2005 nyomán)

A világszerte kimagasló tudományos elismertséggel rendelkező Environmental Pollution szaklap októberi számában megjelent eredmények szerint a glifozát hatóanyag önmagában nem volt káros befolyással egyik tesztszervezetre sem. Ezzel ellentétben az ún. inertnek (semlegesnek) elkönyvelt formázó anyagokat is tartalmazó készítmények közül mindegyik toxikus volt mind az akut, mind a krónikus Aliivibrio fischeri sejttoxicitási tesztben. Köztük 10 készítmény hormonálisan aktívnak (ösztrogén- és/vagy androgénhatás) bizonyult már a mezőgazdasági és kertészeti gyakorlatban ajánlott alkalmazási koncentrációk tizedében is.

Glifozáttal szárított napraforgótábla (Dr. Szoboszlay Sándor, 2019)

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a készítmények toxicitása elsősorban a formázó anyagokkal, valamint a köztük (és a hatóanyag között) fellépő potenciális, egymás tulajdonságait felerősítő, ún. szinergikus hatásokkal van összefüggésben. Sajnálatos tény az is, hogy több készítmény esetében a felhasználók (és a kutatók) számára meg sincsenek nevezve ezek a – gyártók által ártalmatlannak titulált, tekintett – formázó anyagok, amelyek jelentősen megnövelhetik a hatóanyagok, ill. a növényvédő szerek veszélyességét.

Összességében megállapítható, hogy a hatóanyagok mellett a különféle segédanyagokat felvonultató készítmények átfogó biológiai hatásvizsgálata és kockázatbecslése is rendkívül sürgető feladat (különösen egy szabadon hozzáférhető peszticid készítmény-csoport esetében), melyhez jelen kutatás új tudományos eredményeivel hozzá tud járulni.

Aliivibrio fischeri 24 órás folyadékkultúra (Dr. Harkai Péter, 2018)

A most megjelent publikáció első szerzője, Tóth Gergő, a Környezettudományi Doktori Iskola abszolvált PhD hallgatója (témavezetője Dr. Szoboszlay Sándor), levelező szerzője pedig Dr. Háhn Judit tudományos munkatárs. A kutatás a Tématerületi Kiválósági Program, Biztonság alprogram (NKFIH-831-10/2019) és az NVKP-16-1-2016-0023 pályázatok támogatásával valósult meg.